|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy harmadot kellett volna lehozni 2-0-ról, ebben a szezonban ez eddig nagyjából 10-ből 10-szer sikerült. Persze pont most nem. Nem értem mi történt az első meccs után. Nem csak ők javultak fel. Tele vagyunk ki nem kényszerített hibákkal, figyelmetlenek, önbizalom hiányosak mind.
|
| |
|
|
|
|
Mi a jó büdös faszomért akarjuk megverni magunkat? Erre a szériára minden svéd meghülyül bazmeg? Mik ezek a turnoverek?
|
| |
|
|
|
|
Kitámadunk erre két eladott korong két kontra két gól.
Nagyon el akartuk ezt dönteni, most meg kb öt perc alatt ment a levesbe a két jó harmadunk.
|
| |
|
|
|
|
Ez a harmad nagyon rendben volt. Ezek a.sorok most ülnek. A LOC, Jost, Bura a Donskoi,PEB, Newhook is. Ráadásul a negyedik hozott egy extrát is a góllal.
Az első sor halványabb. Saad inkább egyedül hozta a gólját, a többieknek inkább felvillanásaik vannak.
A Vegas ebben a harmadban nem tudott úgy dominálni, mint az első végén.
Simán megérdemelt ez a 2-0 eddig.
Jó lenne ütni még egyet rá, és akkor kb el is dőlne.
|
| |
|
|
|
|
Keveri a sorokat Bednar rendesen.
Saad felment Landy helyére. Landy, Nuke mellett.
Saad ma is nagyot játszik, a gólja még nagyon kellett a harmad végén, egy kicsit MAF is benne volt. Nagyon nyom a Vegas.
Jó lenne valahogy hozni a mait.
|
| |
|
|
|
|
Mondjuk durva, hogy a döntős szezonjukhoz képest is mennyit erősödtek hátul. Plusz MaxPac és Stone is érkezett a nagyon jó alapcsapat mellé. Nálunk nincs most második sor Kadri hülyesége miatt, és hiányzik a Zadorov/Cole párosból az egyik minimum. Grubauer 110% kell, extra az első sortól, talán a hazai pálya segít benne. Láttunk már olyat, hogy a döntőig vitte a kapus a csapatot. Csak ne a Habs legyen idén ez a csapat.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59185) |
|
|
|
|
|
|
|
Az első meccs óta jobbak.
Ebből a 3 meccsből az elsőt ellopta Grubauer, a másodikon is már csak ő volt jó, de simán kikaptunk; a harmadikon meg olyat nyújtottunk, amit én még a 48 pontos szezonunkban is csak ritkán láttam. Nem jutottunk el 20 lövésig sem - ott megaláztak minket.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#59183) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerencse, ahogy most a védelmet összerakja Pratt és Bednar, tuti, hogy Makar helyett tennék be. :(
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#59184) |
|
|
|
|
|
|
|
EJ edzett.
De nem fog játszani.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59182) |
|
|
|
|
|
|
|
Az igaz, hogy csak az összefoglalókat láttam, azok alapján nem látom ennyire vészesnek a helyzetet kívülállóként. De nyilván ti jobban benne vagytok ebben.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59180) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Erthetetlen. Zadorovot ilyen hiba miatt mint amit Nemeth csinalt mar reg szamuzte volna a sarkvidekre Bednar.
|
| |
|
|
Válasz Vjacheslav hozzászólására (#59181) |
|
|
|
|
|
|
|
LOC valószínű visszatér. Soda helyére jön. Sem Byram, sem MacDonald sem lesz a keretben.
|
| |
|
|
|
|
Legyen igazad! Bár valószínűleg nem sokat láttál a szériából ha ilyeneket írsz. :)
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#59179) |
|
|
|
|
|
|
|
Imádom a célpesszimizmusotokat!
Ma este szétcsapjátok őket, a következőn meg lendületből behúzzátok.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59178) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Akkor valószínűleg ki is estünk. Egy sorunk van, azt levédekezik, a többi ellen meg megnyerik a meccset. :(
|
| |
|
|
|
|
| Bednar expects some closure today on the Kadri appeal. |
|
hétfőn volt a meghallgatás elvileg, bmikor jöhet a döntés. az arbitrator anno Wilson eltiltását levitte 20 meccsről 14re. sztem egy meccset fogtok nyerni max.
|
| |
|
|
Válasz Vjacheslav hozzászólására (#59176) |
|
|
|
|
|
|
|
Bednar expects some closure today on the Kadri appeal.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59171) |
|
|
|
|
|
|
|
ugye 2 eltiltása volt a PO alatt, egy ellenetek egy meg a döntőben, érdekes, hogy mind2 meccset megnyertük nélküle utána, miközben amelyik meccsek miatt eltiltották mind2 elbuktuk. igazából akkor ezeket sajnos nem büntették annyira keményen, mint most.
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#59174) |
|
|
|
|
|
|
|
Azon a döntőn a Sens látványosan elfogyott az erejével...
Nálatok viszont Pronger-nek nem a kispadon, top hátvédként, hanem már a Sing Sing-ben egy kalodában kellett volna ülnie...
Ettől még ugyan messze nem lett volna kupagyőztes a Sens de legalább Pronger nem "duplázhatott" volna...
|
| |
|
|
Válasz csebi hozzászólására (#59173) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kicsit olyan érzésem van mint a 2007-es Sens-Ducks döntőben. Hiába a #1 offense és top első sor, az ellenfél keményebb és intenzívebb játéka felülkerekedik, amire ott nem volt válasz, és eddig nálunk sem.
Az első sorunkat nagyrészt leveszi az ő első soruk ha rájuk tudnak cserélni, a masodik Compherrel kula, a harmadik még úgy ahogy oké, a negyedik meg nem tényező. Így nehéz, fel kell pörögni és magunkat nem kímélve odatenni magát mindenkinek minden shiftben, puck battleben. |
|
sztem ott nekünk anno hatalmas lökés volt a hazai kezdés, ahol ráadásul RC úgy matchelte a sorokat, ahogy kell. a top első sort leszedte a pályáról a 3. sorunk, amely elképesztő SC runt mutatott be az évben. Ottawaban már szenvedtünk is elég rendesen, ahol mi küldtük ki először a sorokat a jégre. lehett itt ez van, hogy így picit első sorotokat leveszik otthon, nincs secondary scoring (ha Kadrinak marad a 8 akkor ő még lendíthat majd rajtatok), de szvsz ez az 5. meccs a legfontosabb lesz nektek, mert úgy gondolom, hogy egy esetleges 7. meccset otthon nem fogtok elbukni, tanultatok tavalyról.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#59172) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezzel a játékkal semmit sem tudnánk lezárni, maximum a saját továbbjutási esélyeinket.
Kicsit olyan érzésem van mint a 2007-es Sens-Ducks döntőben. Hiába a #1 offense és top első sor, az ellenfél keményebb és intenzívebb játéka felülkerekedik, amire ott nem volt válasz, és eddig nálunk sem.
Lehet hogy fel is húzták magukat rajta, hogy az első meccsen hetet lőttünk. Mindenesetre a tény az, hogy eddig csak akkor voltunk jobbak, amikor ők egy hetedik meccs után estek be hulla fáradtan a cserekapusukkal.
Az első sorunkat nagyrészt leveszi az ő első soruk ha rájuk tudnak cserélni, a masodik Compherrel kula, a harmadik még úgy ahogy oké, a negyedik meg nem tényező. Így nehéz, fel kell pörögni és magunkat nem kímélve odatenni magát mindenkinek minden shiftben, puck battleben.
|
| |
|
|
Válasz Vjacheslav hozzászólására (#59169) |
|
|
|
|
|
|
|
Én is így tudom, hogy pénteken volt a független arbitrator, és mindenki azt várja, hogy lejjebb fogják húzni, de jó lenne ha már az 5. meccsen játszhatna, mert Compher egy nagy nulla.
|
| |
|
|
Válasz Vjacheslav hozzászólására (#59167) |
|
|
|
|
|
|
|
Még jobb! Két legyet egy csapásra.
|
| |
|
|
Válasz Centurio hozzászólására (#59161) |
|
|
|
|
|
|
|
Kár a harmadik meccsért, mert akkor lezárhattuk volna kedden, de így meleg lehet.
Ha ma, vagy holnap csökkentik Kadri eltiltását, akkor akár már kedden beugorhatna.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59168) |
|
|
|
|
|
|
|
De lehet, akkor arról lemaradtam. Jelenlegi játék képe alapján könnyen lehet, hogy nem fog már idén játszani mert nem lesz 7. meccs.
|
| |
|
|
Válasz Vjacheslav hozzászólására (#59167) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem az volt pénteken?
Akkor pár napot mondtak a végleges döntésre.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59165) |
|
|
|
|
|
|
|
Mire az megtörténik, már rég letelik a 8 meccs.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59165) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Az arbitrátori még nem volt.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#59164) |
|
|
|
|
|
|
|
Már volt és természetesen helyben hagyták.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59159) |
|
|
|
|
|
|
|
Az elején igen, de így sem értünk vele sokat. Jobbak, na, ez van
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59153) |
|
|
|
|
|
|
|
Az első góljuk után nem sokkal úgy aludtam el, mint Pindroch Csaba a Kontrollban. Utólag nyilván nem azon múlt, de talán nem kellett volna olyan hamar visszahozni őket.
|
| |
|
|
|
|
Ezzel nem Detroit-ot büntetés inkább.😀
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#59152) |
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Rémálom ez a meccs. Nem túlzó az eredmény, közünk nincs a meccshez.
|
| |
|
|
|
|
Kadri fellebezésnek mikorra lesz eredménye?
|
| |
|
|
|
|
Inkább aludni kellett volna. :(
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59156) |
|
|
|
|
|
|
|
MacK sora úgy ahogy van nem érvényesül ezen a jégkásán. Nem tudom, hogy direkt ilyen szar a jég, vagy csak a nagy melegtől van (ezt valószínűsítem igazából), de ez akkor is minősíthetetlen.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59156) |
|
|
|
|
|
|
|
Nemeth es Burakovsky faszsagan el is ment ez a meccs.
|
| |
|
|
|
|
Remélem DeBoer majd most is sír a sajttájon, hogy mekkora embellishment volt amit Stone művelt és amiért kiültették Makart!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#59153) |
|
|
|
|
|
|
|
Én még mindig Nemethen idegeskedem. Sakic csinált egy butaságot a Cole trade-del, majd "kijavította" egy még nagyobb butasággal, és most ez a gyökér Nemeth az ellenfél legerősebb fegyvere.
|
| |
|
|
|
|
Makar kiallitasa. Ilyet meg nem lattam
Viszont a jatek kepe lenyegesen jobb volt.
|
| |
|